Néhány évtizede ezen a napon felvettük "egyenruhánkat" és meghallgattunk néhány unalmas beszédet a tanácsköztársaságról. Recsegő mikrofonok, recsegő hangfalak, a síp csoportos fújogatása, a rajta lévő jelzések elpróbálása, a nylon ingbe való beizzadás volt a program. Jobb esetben kirándulás is volt, virág elhelyezése azok sírjánál vagy emlékművénél, akiket brutálisan meggyilkoltak azért, mert 1919-ben egy jobb világról álmodtak.
Mára újraírtak a történelmet. Az okosok azt mondják, hogy mi kisdobosok, úttörők a diktatúra apró fogaskerekei voltunk, agymosott kis szörnyetegek, akiknek szégyellni kell magunkat amiatt, hogy esküt tettünk a 6 majd a 12 pontra. Ma elvárják hogy kórusban bégessük, hogy rémes diktatúra volt amaz és minden világok legjobbika emez.
Amikor a padláson a kezünkbe akad a síp, a zászlós övcsatos nadrágszíj, akkor gyerekünk izgatottan szalad hozzánk és kérdezi tőlünk hogy mi volt az, miért hordtuk?
Nehezen válaszolunk, hiszen az új trendi szerint szégyellni kellene magunkat, de nem megy. Megrohannak minket az emlékek, a kirándulások, újra magunk előtt látjuk az úttörő egyenruhában is elmondhatatlanul szép lányokat és hiába küzdünk ellene, nosztalgiával gondolunk azokra az évekre. Szüleink még dolgoztak, nyolc órás munkarendben és nem tízórásban, nem rettegtek a főnöknek kinevezett elmeháborodottaktól, nem molesztált senkit banki ügyfélszolgálatos, talán meg azt sem tudtuk, hogy mi az a sárga csekk, de az biztos, hogy félni senki sem félt akkoriban még a postástól.
Én csak arra emlékezem, hogy minden évben többször is elmentünk osztálykirándulásra és a 4gombos kvarcóra volt a menő!
Nem felhívtam a havert, hanem elmentem hozzá és nem lehetett még Pesten sem látni kéregetőt, hajléktalant és jobbak voltak az utak, mint Romániában!
Nos akkor megosztás, ha még te is viselted az úttörőruhát!